2000 - BME mérnök fizikus diploma, 2004 - BME fizika PhD
"A fizika és matematika iránti érdeklődésemtől hajtva jelentkeztem a BME mérnök-fizikus karára é
visszatekintve úgy érzem akkor jól döntöttem. Büszke vagyok arra, hogy ezen a szakon
diplomázhattam (2000), doktorálhattam (2004), és ennek az egyetemnek lehettem egykor a polgára
Az ott megszerzett tudás és gyakorlat tette lehetővé számomra, hogy elnyerjek egy kétéves
posztdoktori állást Új-Zéland vezető egyetemén, ami végül majd' hét éves együttműködéssé alakul
át. Az időjárás előrejelzés területére történő egyéves kalandozásomat követően
visszacsábítottak az itteni tanszékhez, ahol jelenleg is tanítok és kutatok. Szerencsésnek érzem
magam, mert egymástól nagyon távol álló területekre nyerhettem betekintést; a Bose-Einstein
kondenzációtól kezdve anem-lineáris evolúciós egyenletek részecskeszerű megoldásinak
tulajdonságaiba, az inverz szórás elméletébe, az automatizált időjárási előrejelzési rendszerek
fortélyaiba, a pontszerű illetve gömbszimmetrikus tehenek (nem gépelési hiba!) járásának
modellezésébe, és legutóbb a kvarc oszcillátorok működésének nüanszni hibáiba. Ezeket a
témaváltásokat az tette lehetővé, hogy az BME-s oktatóim alapos, jól használható, nemzetközi
szinten is versenyképes tudással vérteztek föl, és nem utolsó sorban elmélyítették bennem a
meggyőződésemet: a világ érdekes."
Dr. Fürjes Péter - MEMS labor vezetője az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetében
1999 - BME mérnök fizikus diploma, 2003 - BME fizika PhD
"A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem mérnök-fizikus oklevelet, majd ugyanitt vettem részt a doktori képzésben is. Kutatásaimat a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének MEMS Laboratóriumában végzem."
|
Dr. Geresdi Attila - Posztdoktor a Delfti Műszaki Egyetem Kvantum Transzport kutatócsoportjában
2007 - BME mérnök fizikus diploma, 2011 - BME fizika PhD
|
Dr. Rapp Ákos - Posztdoktor a Hannoveri Egyetem Elméleti Fizika Intézetében
2004 - BME mérnök fizikus diploma, 2008 - BME fizika PhD
Link a kutatói honlapra
"A diplomámunkám készítése majd a doktori képzés alatt is több lehetőségem akadt nemzetközi workshopokon és nyári iskolákon való részvételre, ahol már fiatalon megismerkedhettem a kutatási területem élvonalába tartozó professzorokkal. A doktori dolgozatom írása alatt szereztem az első posztdoktori állásomat a kölni egyetem Elméleti Fizika Intézetében, amit nagy mértékben köszönhetek a témavezetőm, Zaránd Gergely és Zawadowski Alfréd professzorok nemzetközi elismertségének is. A műegyetemen szerzett tudásom versenyképességéről mindkét német egyetemen meggyőződhettem."
|
Dr. Orosz Gábor - Assistant Professor, University of Michigan
2002 - BME mérnök fizikus diploma
link a kutatóhelyen
"2002-ben végeztem mernök-fizikus szakon, ahol széles körű tudásra tehettem szert fizikában es matematikában. Egyike vagyok azoknak, akik mernöki irányba mentek tovább. A képzés flexibilitása megengedte, hogy a diplomámat a Gépész Kari Műszaki Mechanika Tanszéken irhassam Prof. Stépán Gábor tanitványakent. PhD fokozatot 2006-ban szereztem mernök-matematikus szakon a Bristoli Egyetemen, Angliában. Két posztdoc poziciót követően (Exeteri Egyetem, Anglia es Kaliforniai Egyetem, Santa Barbara, USA) 2010 óta a Michigani Egyetem (USA) Gépészmérnöki Tanszékén tanítok es kutatok. "
|
Dr. Nagy Szilvia - nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettes a Győri Széchenyi Egyetemen
2001 - BME mérnök fizikus diploma, 2005 - BME fizika PhD
|
Dr. Volk János - osztályvezető helyettes az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetében
2001 - BME mérnök fizikus diploma, 2005 - BME fizika PhD
"Annak idején azért jelentkeztem mérnök-fizikus szakra, mert egyfelől a középiskolában nagyon szerettem a fizikát, másfelől volt bennem egy olyan vágy, hogy később valami egészen új, de kézzelfogható és valóban hasznos mérnöki eredménye is legyen a munkámnak. Most, 18 évvel később, szerencsésnek érzem magam, hogy pont ilyennel foglalkozhatom. Az általunk készített eszközök valóban kézbe vehetők, legfeljebb túl kicsik ahhoz, hogy szabad szemmel is lássuk őket. Hiszem, hogy ezek a nanotechnológiai módszerekkel készített érzékelők, energiaátalakító eszközök egyszer tényleg javíthatnak az emberek életminőségén. És azt is hiszem, hogy ehhez a fajta alkalmazott kutatáshoz a legjobb hátteret hazánkban a BME-TTK-n lehet megszerezni.
"
|
Dr. Bordács Sándor - posztdoktor a Tokioi Egyetemen
2007 - BME mérnök fizikus diploma, 2011 - BME fizika PhD
"A BME TTK mérnök-fizikus szakára jelentkeztem, mert a kutatás mellett mindig foglalkoztattak a gyakorlat közeli problémák, feladatok. Itt szereztem 2007-ben mérnök-fizikus diplomát és ezt követően 2011-ben doktori fokozatot. A képzés beváltotta a hozzá fűzött reményeimet: kísérleti fizikusként döntően alapkutatási témákon dolgozom a magneto-optika területén, de volt módom bekapcsolódni műszerfejlesztésekbe is, pl. a malária optikai diagnózisa terén (http://index.hu/tudomany/egeszseg/2012/11/01/olcso_magyar_muszer_a_malaria_ellen/). Jelenleg a Tokioi Egyetem Alkalmazott Fizika tanszékén dolgozom kutatóként (http://www.cmr.t.u-tokyo.ac.jp/index_e.shtml)."
|
Dr. Barna Imre Ferenc - MTA Energiatudmányi Kutatóközpont tudományos fõmunkatársa
1997 - BME mérnök fizikus diploma
"1997-ben végeztem a BME mérnök fizikus szakán Apagyi Barnabásnál. Itthon nem kerütem be a fizikus doktori iskolába. 1998 és 2002 között doktorandusz voltam a giesseni Justus Liebig Egyetemen, ahol elméleti atomfizikából doktoráltam. 2002 - 2004 között a drezdai Komplex Rendszerek Fizikája Max Planck Intézetében voltam Post-Doc kutató. 2004 - 2005 között a bécsi Mûszaki Egyetem Elméleti Fizika Tanszékén voltam Post-Doc kutató. 2005 nyara óta mostanáig a volt MTA Energia Kutató Intézet, jelenleg Energiatudmányi Kutatóközpont tudományos fõmunkatársa vagyok. A hidrodinamika parciális differneciál egyenleteinek analitikus megoldásait kutatom valamint kétfázisú áramlásokkal folgalkozom. Ezen felül oktatok az álltorvostudományi egyetemen német nyelven biofizikát. Valamint az épülõ ELI-ALPS szuperlézer sugárvédelmi tervezésében veszek részt. Link az oldalamra"
|
|