Hallgatói kutatások
TDK
A BME TTK hallgatói országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a Tudományos Diákköri Konferenciákon, ahol az egyetemi tanulmányok melletti, önszorgalomból végzett kutatásokat mutatják be az indulók. A BME-n belül is a Természettudományi Karon a legmagasabb a TDK helyezések aránya. 2013-ban miénk a megtiszteltetés, hogy 2013. évi XXXI. OTDK (Országos Diákköri Konferencia) Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióját rendezzük.
A tudományos diákköri munka kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók már akár a BSc képzés elején napi szintű kutatási munkába kapcsolódhassanak be.
BMe TTK Hallgatói Kutatói Pályázat
A tudományos értekezés szintű TDK dolgozatok mellett a BME TTK fontosnak tartja a BSc és MSc képzésen részt vevő fizikus hallgatók kutatási eredményeinek szélesebb körben történő megjelenítését, az egyes kutatási területeknek interneten keresztül történő bemutatását. A pályázat jutalmazza a sikeres kutatási témák művelőit, és a BME TTK portálján közvetlenül láthatóvá teszi munkájukat. Egyúttal elősegíti mind a hazai ismeretterjesztést, mind pedig a kar kutatási témáinak nemzetközi szinten történő nívós megjelenítését.
A 2012. évben díjazozott munkák:
1. díjat nyertek:
Fájl:Balogh Zoltán.jpg | Fájl:Balogh Zoltán.jpg | Fájl:Balogh Zoltán.jpg |
Balogh Zoltán: Molekulák vezetési jelenségeinek vizsgálata törőkontaktus módszerrel | Guszejnov Dávid: Fúziós plazmák sűrűségfluktuációinak elméleti és numerikus vizsgálata | Pásztor Árpád: Gd3N@C80 fullerén MRI kontrasztanyag molekula elektronspin-rezonancia vizsgálata |