Folyadékkristályok polarizált fényben - az LCD kijelzőktől a maláriadiagnózisig
SZERKESZTÉS ALATT!!
Tartalomjegyzék |
Bevezetés
A természettudományok fejlődése során számtalanszor előfordult, hogy az élő természet biológiai folyamatai mintául, inspirációként szolgáltak bonyolult technológiai eljárások, eszközök kifejlesztéséhez. A mai csúcstechnológiás LCD kijelzők eredete is a régmúltba nyúlik vissza, a XIX. század végére, egy prágai botanikai laboratóriumba. Ekkor ugyanis Friedrich Reinitzer, egy osztrák vegyész, egy különös jelenséget figyelt meg koleszterin-származékok tanulmányozása során. A származékok molekuláris szerkezetének meghatározásához először forráspontjukat szerette volna megmérni. A szilárd kristályokat hevítve azt tapasztalta, hogy egy jól meghatározott hőmérsékleten az anyagok először egy zavaros, folyadékszerű állapotot vesznek fel, amely fennmarad egészen addig, amíg az olvadék el nem ér egy újabb hőmérséklet-küszöböt, amelynél hirtelen tiszta, áttetsző folyadékká alakulnak. Tapasztalatait megosztotta Otto Lehmann német fizikussal, aki kristályos anyagok optikai tulajdonságainak vizsgálatával foglalkozott és idővel arra a következtetésre jutott, hogy az olvadék opálosságát nem szennyezők okozzák, hanem a tiszta anyag egy új fázisát jelenti. Ő használta először erre az állapotra a folyadékkristály (liquid crystal – LC) elnevezést arra utalva, hogy egyaránt mutat a folyadékokra jellemző rendezetlen tulajdonságokat, mint a halmazállapot, és a kristályos anyagokra jellemző rendezett tulajdonságokat, mint az iránytól függő törésmutató.
 |
 |
 |
| A koleszteril-benzoát három lehetséges fázisa: kristályos, folyadékkristályos és folyadék
forrás: [1] |
Fridriech Reinitzer
(1857-1927) |
Otto Lehman
(1855-1922) |
Mi az a folyadékkristály?
Egészen pontosan úgy kellene feltennünk a kérdést, hogy mi is az a folyadékkristályos állapot, hiszen többféle kémiai anyag, sőt keverék is lehet folyadékkristály megfelelő hőmérséklet és nyomásviszonyok között. A folyadékkristályos állapot tehát egy negyedik lehetséges halmazállapota az anyagoknak, mely jellemzőit tekintve a folyadék és a szilárd fázisok ’között’ helyezkedik el. Egy folyadék molekulái, mint pl. a víz szobahőmérsékleten, rendezetlenül helyezkednek el egymás közelében és orientációjuk is teljesen véletlenszerű. Ezzel szemben egy kristályos anyag molekulái, mint pl. a víz 0°C alatt, egymáshoz képest jól meghatározott helyzetben és irányítottsággal rendeződnek. A folyadékkristályok ezeket a tulajdonságokat ötvözik: a molekulák elhelyezkedése teljesen rendezetlen vagy részlegesen rendezett, de irányítottságukban egyértelmű rendeződést mutatnak. Ebből az is következik, hogy a folyadékkristályos anyagok molekulái nem lehetnek gömbszimmetrikusak, leggyakrabban pálcika vagy korong alakúak, és általában szerves eredetűek. A leggyakoribb szerves eredetű folyadékkristályos anyagok törzsét széngyűrűk alkotják, melyekhez szénhidrogén láncok kapcsolódnak.
|
|
105px |
| A koleszteril-benzoát három lehetséges fázisa: kristályos, folyadékkristályos és folyadék | Gold star | Green star |
Mi az a polarizáció?
A fény transzverzális hullám: ez azt jelenti, hogy az elektromágneses hullámban az elektromos térerősség (és a mágneses indukció) vektora a hullám terjedési irányára merőleges. Ilyen irány azonban végtelen sok van. Egy izzólámpa vagy egy LED fényében, a napfényben az elektromos térerősség minden lehetséges (a terjedési irányra merőleges) irányt felvesz. (Ennek az az oka, hogy a fényt kibocsátó atomok egymástól függetlenül sugároznak, és így ez az irány véletlenszerű.) Az ilyen fényt polarizálatlan fénynek nevezzük.
Ha valamilyen módon elérjük, hogy a fényben az elektromos térerősség vektora egy kitüntetett irányba mutasson, akkor a fényt (lineárisan) polarizáltnak nevezzük. A lézerből már eleve polarizált fény lép ki (mert a lézerben az atomok nem egymástól függetlenül sugároznak), de bármely polarizálatlan fény is megfelelő eszközökkel polarizálható. A legegyszerűbb speciális polimerekből készült vékony polárszűrőket használni.
Ha az így polarizált fény egy másik polárszűrőn halad át, akkor attól függően, hogy a két polárszűrő polarizációs iránya egymáshoz képest milyen irányban áll, mást és mást tapasztalunk. Ha a két szűrő iránya párhuzamos, akkor a fény a második szűrőn akadálytalanul és gyengítetlenül áthalad, ha viszont a két szűrő egymásra merőlegesen áll, akkor a fény a második szűrőn nem tud áthaladni, teljesen elnyelődik.
További izgalmas kísérleteket végezhetünk, ha a két, egymásra merőleges irányú (tehát a fény útját teljesen elzáró) polárszűrő közé egy harmadik szűrőt is helyezünk. Ha ennek a szűrőnek a polarizációs iránya nem párhuzamos valamelyik másik szűrővel, hanem például 45°-os szöget zár be velük, akkor meglepő módon átjut valamennyi fény a rendszeren. Ennek a meglepő jelenségnek az az oka, hogy a második (45°-os) szűrő a rá eső polarizált fényt két részre bontja, és a polarizációs irányával párhuzamos részt továbbengedi (a másikat elnyeli), ez a 45°-os irányban polarizált fény éri el a harmadik (90°-ban álló) szűrőt, amelyre így már nem merőleges, így ez a szűrő ismét felbontja a beérkező fényt, és az irányával párhuzamos részt átengedi.
Ha a két, egymásra merőleges polárszűrő közé nem harmadik polárszűrőt, hanem olyan optikailag aktív anyagot teszünk, amely a fény polarizációs irányát elforgatja, akkor szintén átjut valamennyi fény. Ezzel a módszerrel mérhető az anyagok optikai aktivitása.
Mi az a kettőstörés?
Bizonyos anyagok még érdekesebben viselkednek: a polarizálatlan fény mindkét komponensét átengedik, de más sebességgel! Ez tehát azt jelenti, hogy az anyag kitüntetett irányával párhuzamosan polarizált fényre vonatkozóan más lesz az anyag törésmutatója, minta az erre merőleges irányban polarizált fényre vonatkozóan. Az anyagnak tehát kétféle törésmutatója van, ezért a jelenséget kettőstörésnek nevezik.
Ha a polarizálatlan fény nem merőlegesen éri el ennek az anyagnak a felületét, akkor a két, egymásra merőlegesen polarizált komponens más irányba törik meg, két külön sugárra bomlik. Egy ilyen kristályon át nézve "szellemképes" lesz a mögé helyezett kép vagy szöveg.
Azonban akkor is érdekes jelenségeket figyelhetünk meg, ha a polarizálatlan fény merőlegesen éri el a kettőstörő anyag felületét. Ilyenkor a két, egymásra merőlegesen polarizált komponens ugyanabba az irányba (egyenesen, törés nélkül) halad tovább, de más sebességgel. Emiatt a két komponens más fázisban éri el a kettőstörő anyag másik felületét, ahol kilépve ismét egyesülnek.
Ha a kettőstörő anyagra lineárisan polarizált fény esik, mégpedig úgy, hogy a polarizáció iránya 45°-os szöget zár be a kettőstörő anyag kitüntetett irányával, akkor az anyagba való belépéskor a polarizált fény két, egymásra merőleges komponensre bomlik. Ez a két komponens különböző sebességgel halad az anyagban, majd a kilépéskor újra egyesül. Attól függően, hogy a két komponens között mekkora lesz a kilépéskor a fáziskülönbség, mást-mást látunk: Ha a fáziseltolódás 
egészszámú többszöröse, akkor a fény ugyanúgy lép ki, mint ahogy belépett. Ha azonban a fáziseltolás 
páratlan többszöröse, akkor az egyik komponens előjelet vált a másikhoz képest, és így a kilépő fény polarizációs síkja 90°-kal elfordul!
Még furcsább történik, ha a fáziseltolás 
páratlan többszöröse, ekkor cirkulárisan poláros fény lép ki az eszközből, amelyben az elektromos térerősség vektora már nem egy síkban rezeg, hanem haladás közben körbe forog (tehát egy spirált rajzol). A cirkulárisan poláros fény lehet balra és jobbra forgó - ezt használják ki a korszerű 3D mozikban.
