„Felvételi a fizika BSc szakra” változatai közötti eltérés
(→Ponthatárok) |
(→Nulladik ZH – javasolt az emelt szintű tudás) |
||
38. sor: | 38. sor: | ||
Az elsőéves hallgatóknak a beiratkozás után nem sokkal nulladik zárthelyit kell írniuk matematikából és fizikából tudásfelmérő jelleggel. Statisztikáink szerint egyértelmű a korreláció az emelt szintű érettségi adta tudás és a jó nulladik ZH eredmények között. Igaz ez az első féléves tárgyakra is: az emelt szintű érettségit teljesítő hallgatók könnyebben veszik az ebben az időszakban felmerülő akadályokat. Erősen ajánljuk tehát az emelt szintű érettségi letételét vagy legalábbis az emelt szintű tudás megszerzését fizikából és matematikából. Összességében elmondható, hogy a szak elvégzéséhez elengedhetetlen az emelt szintű tudás. | Az elsőéves hallgatóknak a beiratkozás után nem sokkal nulladik zárthelyit kell írniuk matematikából és fizikából tudásfelmérő jelleggel. Statisztikáink szerint egyértelmű a korreláció az emelt szintű érettségi adta tudás és a jó nulladik ZH eredmények között. Igaz ez az első féléves tárgyakra is: az emelt szintű érettségit teljesítő hallgatók könnyebben veszik az ebben az időszakban felmerülő akadályokat. Erősen ajánljuk tehát az emelt szintű érettségi letételét vagy legalábbis az emelt szintű tudás megszerzését fizikából és matematikából. Összességében elmondható, hogy a szak elvégzéséhez elengedhetetlen az emelt szintű tudás. | ||
+ | |||
+ | *[http://www.ttk.bme.hu/altalanos/nyilt/NulladikZH/ Információ a nulladik zárthelyiről] | ||
+ | *[https://alfa.bme.hu/ A BME TTK által fejlesztett interaktív fizika és matematika gyakorlófelület] | ||
==[http://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szervezet.php?szer_id=226 Részletes felvételi információk a felvi.hu oldalon]== | ==[http://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szervezet.php?szer_id=226 Részletes felvételi információk a felvi.hu oldalon]== |
A lap 2013. február 10., 06:22-kori változata
Ponthatárok
A BME TTK-n megállapodás született arról, hogy a felvételi ponthatár a mindekori maximum elérhető pontszám minimum 70%-a kell legyen. Ez az eddigi években így is volt, ennek is köszönhető az, hogy az országban nálunk a legmagasabbak a felvételi ponthatárok a Fizika alapképzések körében.
Az előző évek államilag finanszírozott fizika BSc képzésre vonatkozó felvételi adatai:
2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | |
---|---|---|---|---|---|
Jelentkezők száma | 160 | 180 | 196 | 263 | 220 |
Felvettek száma | 63 | 74 | 31 | 52 | 50 |
Ponthatár | 395 | 381 | 354 | 366 | 366 |
Nulladik ZH – javasolt az emelt szintű tudás
Az elsőéves hallgatóknak a beiratkozás után nem sokkal nulladik zárthelyit kell írniuk matematikából és fizikából tudásfelmérő jelleggel. Statisztikáink szerint egyértelmű a korreláció az emelt szintű érettségi adta tudás és a jó nulladik ZH eredmények között. Igaz ez az első féléves tárgyakra is: az emelt szintű érettségit teljesítő hallgatók könnyebben veszik az ebben az időszakban felmerülő akadályokat. Erősen ajánljuk tehát az emelt szintű érettségi letételét vagy legalábbis az emelt szintű tudás megszerzését fizikából és matematikából. Összességében elmondható, hogy a szak elvégzéséhez elengedhetetlen az emelt szintű tudás.
- Információ a nulladik zárthelyiről
- A BME TTK által fejlesztett interaktív fizika és matematika gyakorlófelület