„Mérési adatgyűjtés labor középiskolásoknak” változatai közötti eltérés

A BME Fizikusképzés Információs Portál wikiből
(Első Előadás - március 22.)

(3 szerkesztő 10 közbeeső változata nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:

__NOTOC__

[[Fájl:Scope.png|thumb|350 px|Oszcilloszkóp program kezelői felülete]]

[[Fájl:Scope.png|thumb|350 px|Oszcilloszkóp program kezelői felülete]]

'''Kedves Érdeklődő!'''

'''Kedves Érdeklődő!'''

Idén első alakalommal tartjuk a Mérési adatgyűjtés labor középiskolásoknak szemináriumot, melynek célja, hogy megismertessen Titeket a mérési adatgyűjtés alapjaival. A kurzus keretein belül lehetőségetek lesz elsajátítani a Visual C# programnyelvet és ennek segítségével alapvető mérési feladatokat fogtok majd elvégezni. Ennek kapcsán betekintést nyerhettek a kísérleti fizika világába és olyan alapvető rutinra tehettek szert, amit nem lehet könyvekből elsajátítani, azonban fontos része a kísérleti munkának és kitűnő alapja lehet a későbbi tanulmányaitoknak. A kurzus során megtudhatjátok, hogy hogyan

Idén első alakalommal tartjuk a Mérési adatgyűjtés labor középiskolásoknak szemináriumot, melynek célja, hogy megismertessen Titeket a mérési adatgyűjtés alapjaival. A kurzus keretein belül lehetőségetek lesz elsajátítani a Visual C# programnyelvet és ennek segítségével alapvető mérési feladatokat fogtok majd elvégezni. Ennek kapcsán betekintést nyerhettek a kísérleti fizika világába és olyan alapvető rutinra tehettek szert, amit nem lehet könyvekből elsajátítani, azonban fontos része a kísérleti munkának és kitűnő alapja lehet a későbbi tanulmányaitoknak. A kurzus során megtudhatjátok, hogy

*lehet egy vasaló segítségével egy "nyomtatott" áramkört készíteni;

*hogyan lehet egy vasaló segítségével egy "nyomtatott" áramkört készíteni;
*épül fel egy mérőrendszer a különböző áramköri elemekből;

*hogyan épül fel egy mérőrendszer a különböző áramköri elemekből;
*építhetsz oszcilloszkópot;

*hogyan építhetsz oszcilloszkópot egy adatgyűjtő kártyából;
*vezéreld számítógép segítségével az eszközeid;

*hogyan vezéreld számítógép segítségével az eszközeid;
*értelmezd a mért adatokat.

*hogyan értelmezd a mért adatokat.

[[Fájl:GW-GDM-8246.jpg|thumb|left|150 px|Számítógéppel vezérelhető digitális multiméter]]

[[Fájl:GW-GDM-8246.jpg|thumb|left|150 px|Számítógéppel vezérelhető digitális multiméter]]
16. sor: 17. sor:

<email>halbritt kukac eik.bme.hu</email>

<email>halbritt kukac eik.bme.hu</email>

A jelentkezéshez kérjük a nevet, e-mail címet, évfolyamot, iskola nevét illetve a fizika tanár nevét és elérhetőségét megadni. Ezen kívül köszönettel veszünk egy rövid összefoglalót a fizikával kapcsolatos korábbi tevékenységről (szakkör, fakultáció, verseny, stb), mely esetleges túljelentkezés esetén nyújt segítséget a résztvevők kiválasztásához.

A kurzus tér-idő koordinátái:

A kurzus tér-idő koordinátái:

2013. március 22. - 2013. május 3. péntekenként 14:00-18:00

2013. március 22. - 2013. május 3. péntekenként 14:00-18:00 (a pontos időpont az első alkalommal közös megegyezés alapján módosítható)

BME Fizika Tanszék, F épület III. lépcsőház II. em. „Fizikus hallgatói laboratórium”

BME Fizika Tanszék, F épület III. lépcsőház II. em., F3211-es terem

1111 Budapest, Budafoki út 6-8.

1111 Budapest, Budafoki út 6-8.

A szakkör ingyenes.

Üdvözlettel,

Üdvözlettel,

29. sor: 32. sor:

Halbritter András

Halbritter András

tárgyfelelős

tárgyfelelős

==Első Előadás - március 22.==

===Összefoglaló===

Az első előadások alakalmával megismerkedtünk a programozás alapjaival: adattípusok, változók, ciklusok és függvények. Megtanultuk, mit jelent az objektum orientált programozás, és megírtuk a Hello World! programot. Ezen felül megnéztünk néhány kontrollhoz rendelt eseményt és a dialógusok használatát. Megtanultuk a streamek (fájlok) általános kezelését és némi alapot szereztünk grafikonok készítéséhez.

===Házi feladatok===

1. feladat: A Help (F1) segítségével ismerkedjünk meg az alapvető kontrollokkal és osztályokkal: MenuStrip, ProgressBar, RichTextBox, CheckBox, Math, Timer, Random

2. feladat: Határozzuk meg π értékét szimuláció segítségével!

Segítség: A Random osztály segítségével generáljunk véletlen vektorokat a [0,1]x[0,1] négyzetben. (Azaz mindkét koordináta egy egymástól független 0 és 1 közötti véletlen szám.) Ezen pontok eloszlása egyenletes a négyzeten, ezért ha növeljük a pontok számát, akkor az egység sugarú negyed körbe esők aránya éppen a negyedkör területéhez fog tartani. Ha tehát 100 ezer pont közül nézzük az egység sugarú körbe esők arányát, akkor π jó közelítéssel (első 3-4 tizedesjegy) megkapható.

3. feladat: (Gambler's Ruin - A fogadó tönkremenetele) Két játékos, Aladár és Béla vagyona '''a''' és '''b''' forint. Egy érmedobás eredményére fogadnak, ha fej, Aladár fizet Bélának 1 forintot, ha írás, akkor fordítva. Mindezt addig ismétlik, amíg valamelyiküknek el nem fogy a pénze. Szimuláció segítségével igazoljuk, hogy Béla nyerési esélye '''a/(a+b)'''.

Segítség: A fenti feladat megegyezik a következővel: tekintsük a [-a,b] intervallumot. Az origóból indulva az érmedobás eredményétől függően lépjük jobbra vagy balra (első lépésnél az 1 vagy -1-be). '''-a'''-tól és '''b'''-től való távolság adja Aladár és Béla vagyonát. Lépegessünk addig, míg '''-a'''-t vagy '''b'''-t el nem érjük (valakinek elfogyott a pénze). Jegyezzük meg az eredményt, majd a kísérletet még nagyon sokszor megismételve (mondjuk 100 000-szer) számítsuk ki Béla nyerési arányát (azaz '''-a'''-t értük el előbb). Vessük össze '''a/(a+b)'''-vel!

===Órai anyagok===

Hamarosan!

== A szakkör tervezett menetrendje ==

Ne feledjétek: a következő előadás időpontja '''április 5. péntek 14:15'''!

Ápr. 5.: Programozás II.

Ápr. 12.: Áramkör készítése

Ápr. 19.-26.: DAQ kártya, multiméter használata

Május 3.: Laborlátogatás

== Linkek ==

Visual C# 2010 Express letöltése: http://www.microsoft.com/visualstudio/eng/downloads#d-2010-express

(Telepítéskor felajánlja a Microsoft SQL Server 2008 Express Service Pack 1 letöltését, erre nincs szükségünk.)

ZedGraph letöltése: http://sourceforge.net/projects/zedgraph/

(A forrásra nincs szükségünk, csak a dll-re.)

A lap jelenlegi, 2013. március 27., 12:49-kori változata

Oszcilloszkóp program kezelői felülete

Kedves Érdeklődő!

Idén első alakalommal tartjuk a Mérési adatgyűjtés labor középiskolásoknak szemináriumot, melynek célja, hogy megismertessen Titeket a mérési adatgyűjtés alapjaival. A kurzus keretein belül lehetőségetek lesz elsajátítani a Visual C# programnyelvet és ennek segítségével alapvető mérési feladatokat fogtok majd elvégezni. Ennek kapcsán betekintést nyerhettek a kísérleti fizika világába és olyan alapvető rutinra tehettek szert, amit nem lehet könyvekből elsajátítani, azonban fontos része a kísérleti munkának és kitűnő alapja lehet a későbbi tanulmányaitoknak. A kurzus során megtudhatjátok, hogy

• hogyan lehet egy vasaló segítségével egy "nyomtatott" áramkört készíteni;
• hogyan épül fel egy mérőrendszer a különböző áramköri elemekből;
• hogyan építhetsz oszcilloszkópot egy adatgyűjtő kártyából;
• hogyan vezéreld számítógép segítségével az eszközeid;
• hogyan értelmezd a mért adatokat.
Számítógéppel vezérelhető digitális multiméter

Azonban nem csak a kísérleti fizika terén bővíthetitek ismereteiteket, hanem olyan alapvető kompetenciákra tehettek szert, ami nélkülözhetetlen a munkaadók számára. Ilyen például az algoritmikus és analitikus gondolkodás, a kreatív problémamegoldás, a moduláris szemlélet és természetesen a tapasztalat. Szeretettel várunk, ha érdekel a fizika, az elektronika vagy a kísérleti munka!

Jelentkezni az alábbi címen lehet 2013. március 17. éjfélig, melyről megerősítő e-mailt fogsz kapni:

A jelentkezéshez kérjük a nevet, e-mail címet, évfolyamot, iskola nevét illetve a fizika tanár nevét és elérhetőségét megadni. Ezen kívül köszönettel veszünk egy rövid összefoglalót a fizikával kapcsolatos korábbi tevékenységről (szakkör, fakultáció, verseny, stb), mely esetleges túljelentkezés esetén nyújt segítséget a résztvevők kiválasztásához.

A kurzus tér-idő koordinátái:
2013. március 22. - 2013. május 3. péntekenként 14:00-18:00 (a pontos időpont az első alkalommal közös megegyezés alapján módosítható)
BME Fizika Tanszék, F épület III. lépcsőház II. em., F3211-es terem
1111 Budapest, Budafoki út 6-8.

A szakkör ingyenes.

Üdvözlettel,
Hodossy Szabolcs
gyakorlatvezető

Halbritter András
tárgyfelelős

[szerkesztés] Első Előadás - március 22.

[szerkesztés] Összefoglaló

Az első előadások alakalmával megismerkedtünk a programozás alapjaival: adattípusok, változók, ciklusok és függvények. Megtanultuk, mit jelent az objektum orientált programozás, és megírtuk a Hello World! programot. Ezen felül megnéztünk néhány kontrollhoz rendelt eseményt és a dialógusok használatát. Megtanultuk a streamek (fájlok) általános kezelését és némi alapot szereztünk grafikonok készítéséhez.

[szerkesztés] Házi feladatok

1. feladat: A Help (F1) segítségével ismerkedjünk meg az alapvető kontrollokkal és osztályokkal: MenuStrip, ProgressBar, RichTextBox, CheckBox, Math, Timer, Random

2. feladat: Határozzuk meg π értékét szimuláció segítségével!
Segítség: A Random osztály segítségével generáljunk véletlen vektorokat a [0,1]x[0,1] négyzetben. (Azaz mindkét koordináta egy egymástól független 0 és 1 közötti véletlen szám.) Ezen pontok eloszlása egyenletes a négyzeten, ezért ha növeljük a pontok számát, akkor az egység sugarú negyed körbe esők aránya éppen a negyedkör területéhez fog tartani. Ha tehát 100 ezer pont közül nézzük az egység sugarú körbe esők arányát, akkor π jó közelítéssel (első 3-4 tizedesjegy) megkapható.

3. feladat: (Gambler's Ruin - A fogadó tönkremenetele) Két játékos, Aladár és Béla vagyona a és b forint. Egy érmedobás eredményére fogadnak, ha fej, Aladár fizet Bélának 1 forintot, ha írás, akkor fordítva. Mindezt addig ismétlik, amíg valamelyiküknek el nem fogy a pénze. Szimuláció segítségével igazoljuk, hogy Béla nyerési esélye a/(a+b).
Segítség: A fenti feladat megegyezik a következővel: tekintsük a [-a,b] intervallumot. Az origóból indulva az érmedobás eredményétől függően lépjük jobbra vagy balra (első lépésnél az 1 vagy -1-be). -a-tól és b-től való távolság adja Aladár és Béla vagyonát. Lépegessünk addig, míg -a-t vagy b-t el nem érjük (valakinek elfogyott a pénze). Jegyezzük meg az eredményt, majd a kísérletet még nagyon sokszor megismételve (mondjuk 100 000-szer) számítsuk ki Béla nyerési arányát (azaz -a-t értük el előbb). Vessük össze a/(a+b)-vel!

[szerkesztés] Órai anyagok

Hamarosan!

[szerkesztés] A szakkör tervezett menetrendje

Ne feledjétek: a következő előadás időpontja április 5. péntek 14:15!

Ápr. 5.: Programozás II.

Ápr. 12.: Áramkör készítése

Ápr. 19.-26.: DAQ kártya, multiméter használata

Május 3.: Laborlátogatás

[szerkesztés] Linkek

Visual C# 2010 Express letöltése: http://www.microsoft.com/visualstudio/eng/downloads#d-2010-express

(Telepítéskor felajánlja a Microsoft SQL Server 2008 Express Service Pack 1 letöltését, erre nincs szükségünk.)

ZedGraph letöltése: http://sourceforge.net/projects/zedgraph/

(A forrásra nincs szükségünk, csak a dll-re.)

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Hírek és linkek
Szak- és kutatási irányok részletesen
Eszközök