„Elhelyezkedés innovatív vállalatoknál és közintézményeknél” változatai közötti eltérés

A BME Fizikusképzés Információs Portál wikiből
a
3. sor: 3. sor:
 
begyűjtése folyamatban.
 
begyűjtése folyamatban.
  
 +
==Müller Illés -  a Mediso Kft. amerikai és kanadai piacáért felelős társvállalat vezetője==
 +
{|
 +
|
 +
[[File:MullerIlles.jpg|frame|left]]
 +
'''2002 - BME mérnök-fizikus diploma'''
 +
 +
''2002-ben végeztem mérnök-fizikus szakon nukleáris technika szakirányon, és a BME-SOTE közös képzésen orvos-biológiai mérnökként. 2003-ben a Mediso Kft.-nél helyezkedtem el, mint tudományos kutató – akkor én voltam a második fizikus a cégnél, 2013-ben már több mint 12 fizikus dolgozik a Mediso-nál.  Első témám a debreceni egyetemmel közösen fejlesztett ún. miniPET modul volt. 2008-ig számos humán és preklinikai készülékfejlesztést koordináltam, vezettem, ezek általában földrajzilag elosztott fejlesztések voltak, különböző területekről (akadémiai, KKV és multinacionális, pl. GE Functional Imaging) érkező partnerekkel, illetve számos pályázatot írtunk, ami között kettő is 500M Ft feletti támogatást szerzett (Multi-modalitású képalkotó-rendszer sorozatgyártásra történő kifejlesztése, illetve TeraTomo képrekonstrukciós rendszer kifejlesztése). Be kell vallanom, hogy a magyar egyetemi partnerek közül a BME tanszékeivel lehetett a legjobb és leggyümölcsözőbb kapcsolatot kialakítani. Érdekes tapasztalat volt azokkal az oktatókkal, kutatókkal együtt dolgozni, akik korábban az oktatási tanrendemben szerepeltek.
 +
 +
2008 és 2012 között a 77 Elektronika Kft.-nél voltam fejlesztési igazgatóhelyettes, ahol a félautomata rendszerektől a point-of-care eszközökig feleltem a labordiagnosztikai orvosi termékek fejlesztéséért és életciklus kezeléséért.
 +
 +
Közel 10 év orvosi berendezés fejlesztés vezetés után új irányt vettem, és 2013-től a Mediso Kft. amerikai és kanadai piacáért felelős társvállalatát vezetem (www.medisousa.com).''
 +
|}
 
==Dr. Basa Péter - Applikációs mérnök, csoportvezető a Semilab Zrt-nél==
 
==Dr. Basa Péter - Applikációs mérnök, csoportvezető a Semilab Zrt-nél==
 
{|
 
{|

A lap 2013. november 6., 08:07-kori változata

Néhány példa nálunk végzett diákokról, akik innovatív vállalatoknál vagy közintézményeknél helyezkedtek el. További életpályák begyűjtése folyamatban.

Müller Illés - a Mediso Kft. amerikai és kanadai piacáért felelős társvállalat vezetője

MullerIlles.jpg

2002 - BME mérnök-fizikus diploma

2002-ben végeztem mérnök-fizikus szakon nukleáris technika szakirányon, és a BME-SOTE közös képzésen orvos-biológiai mérnökként. 2003-ben a Mediso Kft.-nél helyezkedtem el, mint tudományos kutató – akkor én voltam a második fizikus a cégnél, 2013-ben már több mint 12 fizikus dolgozik a Mediso-nál. Első témám a debreceni egyetemmel közösen fejlesztett ún. miniPET modul volt. 2008-ig számos humán és preklinikai készülékfejlesztést koordináltam, vezettem, ezek általában földrajzilag elosztott fejlesztések voltak, különböző területekről (akadémiai, KKV és multinacionális, pl. GE Functional Imaging) érkező partnerekkel, illetve számos pályázatot írtunk, ami között kettő is 500M Ft feletti támogatást szerzett (Multi-modalitású képalkotó-rendszer sorozatgyártásra történő kifejlesztése, illetve TeraTomo képrekonstrukciós rendszer kifejlesztése). Be kell vallanom, hogy a magyar egyetemi partnerek közül a BME tanszékeivel lehetett a legjobb és leggyümölcsözőbb kapcsolatot kialakítani. Érdekes tapasztalat volt azokkal az oktatókkal, kutatókkal együtt dolgozni, akik korábban az oktatási tanrendemben szerepeltek.

2008 és 2012 között a 77 Elektronika Kft.-nél voltam fejlesztési igazgatóhelyettes, ahol a félautomata rendszerektől a point-of-care eszközökig feleltem a labordiagnosztikai orvosi termékek fejlesztéséért és életciklus kezeléséért.

Közel 10 év orvosi berendezés fejlesztés vezetés után új irányt vettem, és 2013-től a Mediso Kft. amerikai és kanadai piacáért felelős társvállalatát vezetem (www.medisousa.com).

Dr. Basa Péter - Applikációs mérnök, csoportvezető a Semilab Zrt-nél

BasaP.png

2004 - BME mérnök-fizikus diploma, 2009 - BME Fizika PhD

2010 óta a Semilab Zrt.-nél dolgozom mint applikációs mérnök, csoportvezető; elsősorban optikai méréstechnikák fejlesztésével és vevői minták analízisével foglalkozom.

Dr. Domján László - Cégvezető az Optimal Optik Kft-nél

DomjanL.png

1994 - BME Villamosmérnöki diploma, 2004 - BME Fizika PhD

2002-től saját alapítású cégemnek, az Optimal Optik-nek vagyok a cégvezetője, főként optikai, optoelektronikai és finommechnikai készülékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozunk. Nagyon sokféle projektben vettünk részt az optika területén az elmúlt években: videoszemüvegek fejlesztése, optikai adattárolók, biológiai mikroszkópok, machine vision objektívek, LED-es köztéri világítás, stb. Cégünknél több tehetséges fizikus és mérnök végzettségű kolléga dolgozik, örülök, hogy egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozhatok érdekes és olykor komoly tudományos kihívást is jelentő projekteken.

Kapitány Sándor - telepvezető a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft-nél

Kapitany Sandor.jpg

1999 - BME mérnök fizikus diploma

1999-ben mérnök-fizikus diplomát, majd 2001-ben környezet- és hidrotechnológus képesítést szereztem. 2000-től dolgozom a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. püspökszilágyi telephelyen, kezdetben sugárvédelmi megbízottként és telepvezető-helyettesként, 2007-től telepvezetőként. Egyben a társaság veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadója vagyok.

Dr. Kováts Antal - Csoportvezető a Furukawa Electric Institute of Technology-nél

KovatsA.png

2000 - BME mérnök-fizikus diploma

Jelenleg a japán Furukawa Electric vállalat magyarországi részlegénél koordinálom az autóipari fejlesztéseket.

Mihálffy Tamás - kutatómérnök Furukawa Electric

Mihalffy tamas s.png

2001 - BME mérnök fizikus diploma

"2001-ben végeztem a BME mérnök-fizikus szakán. Azóta a Furukawa Electric ( http://www.furukawa.co.jp/english/index.htm ) magyarországi kutatóintézetében vagyok kutatómérnök. Feladatom a cég termékeinek fejlesztéséhez szükséges számítógépes szimulációk, modellek készítése. (Pl. üvegszál-hegesztő berendezés kisülésének termo-elektromos szimulációja, szupravezető zárlatiáram-korlátózó termikus szimulációja, autóakkumulátor-szenzor algoritmusának fejlesztése). A BME alapos képzése során megszereztem azt a tudást, amire a munkámhoz szükség van. Ezen felül lehetőségem volt a tanulmányaim alatt Erasmus ösztöndíjjal egy félévet a Római La Sapienza egyetemen tanulni, illetve a diplomamunkámat a General Electric ösztöndíj-programjának keretében elvégezni."

Dr. Murányi Ferenc - Product Head a Schmid & Partner Engineering AG-nél.

Muranyi Ferenc.png

1999 - BME mérnök fizikus diploma, 2005 - BME fizika PhD

"2005-ben doktoráltam a BME-n TTK-n Prof. Jánossy András vezetésével. A doktori során egy új ESR spektrométert épitettünk amivel a T1 spin-rács relaxációs időt lehet mérni fémekben és szupravezetőkben. Az akkoriban új MgB2 szupravezetőn megmértük a külön Fermi felületekhez tartozó T1-et. A doktori után Drezdában voltam postdoc 2008-ig, Humboldt ösztöndijasként. Labort fejlesztettem és különféle szupravezetőket és mágneses rendszereket vizsgáltam. 2008-ban Zürichbe jöttem az egyetemre. Én is dolgoztam a pniktidekkel, ami akkoriban egy hot topic volt (vas alapú szupravezetők). A Zürichi egyetemen volt szerencsém megismerni Prof. Müllert (High Tc szupravezetés, 1986 Nobel díj). 2010-ben dobbantottam, egy kis kereskedőcéghez kerültem, ami az Agilent Technologies svájci képvislete volt. Először mint Application Engineer, majd néhány hónap után a Marketing Manager feladatait is én láttam el. 2012-ben kerültem a jelenlegi helyemre, Product Head vagyok a Schmid & Partner Engineering AG-nél. A cég a világ vezető mobil cégeinek fejleszt különféle teszt rendszereket. Az én területem, amit 2012-ben kezdtünk el, az anyagok dielektromos tulajdonságainak a vizsgálata ill. mérési módszerek fejlesztése. Az alkalmazott kutatástól kezdve a termékfejlesztésen át az ügyfélkapcsolatokig minden feladat hozzám tartozik Product Head-ként. A kisérleti fizikusként szerzett tapasztalatoknak nagy hasznát veszem a mindennapi munka során."

http://www.speag.com/about-speag/staff/product-heads/muranyi-ferenc/

Nagy Kálmán - fejlesztő a Mediso kft.-nél

Nagy Kalman.jpg

2004 - BME mérnök-fizikus diploma

"A doktori szigorlatom után, 2009-ben helyezkedtem el a Mediso Kft.-nél, mint fizikus. A cég orvosi képalkotó berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. CT berendezések kalibrációs és korrekciós algoritmusaival majd egy integrált PET/MR berendezés fejlesztésével foglalkoztam. Ez utóbbi projekt kapcsán kerültem ki 2,5 évre Svédországba a Karolinska Intézetbe. A Mediso-nál a fizikus munkacsoporton kívül a fejlesztés minden területével (mechanika, elektronika, szoftver) szorosan együttműködtem, és sokszor a gyártással és a felhasználókkal is közvetlen kapcsolatba kerültem. Ez a dinamikus és inspiráló munkakörnyezet az, amiért 2013 nyarán visszaköltözöm Magyarországra. Fejlesztői munkám mellett a BME orvos-fizikus mesterképzésében is részt veszek."

Dr. Nagy Zsolt – Fejlesztőmérnök a Holografika Kft-nél

NagyZs.png

2002 - BME mérnök-fizikus diploma, 2008 - BME fizika PhD

Diplomamunkámat a Philips Hungary ösztöndíjasaként optikai adattároló rendszerek modellezése témában írtam, ami a gyakorlatban CD/DVD rendszerek különböző gyártási problémáinak megértéséről és megoldásáról szólt. Doktori munkámban is az optikai adattárolás témakört vittem tovább, a téma mikroholografikus adattároló rendszer fejlesztése volt. 2 évig a BME Atomfizika Tanszékén dolgoztam tudományos munkatársként, 2007-ben váltottam jelenlegi munkahelyemre, a Holografika Kft-hez. A cég profilja 3D megjelenítők gyártása és fejlesztése, az én területem pedig az optikai problémák megoldása. Fejlesztőmérnökként a feladatom szerteágazó: koncepcionális rendszertervek készítése, rendszermodellezés, projektor optikák fejlesztése, prototípus építése és tesztelése, valamint Európai Uniós kutatás-fejlesztési projektek szakmai managementje.

Petőfi Gábor - főosztályvezető az Országos Atomenergia Hivatalnál

Petofi Gabor.jpg

1999 - BME mérnök fizikus diploma

"A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem diplomát a nukleáris technika modulon 1999-ben. Innen gyakorlatilag egyenes út vezetett számomra az Országos Atomenergia Hivatalba, ahol most is dolgozom. Azt kell, hogy mondjam, hogy a konkrétan megszerzett tudás sokkal kevésbé volt fontos, mint az a szemlélet és világnézet, amellyel érkeztem és amely meghatározza azóta is a mindennapjaimat. Képessé tett arra, hogy a műszaki-fizikai szemléletet mindig előrébb helyezzem az államigazgatásban rendszeres fennakadást eredményező jogi formuláknál és őszintén vallom, hogy ez a rendszerező, a célt szem előtt tartó gondolkodásmód segített át a legnehezebb szakmai pillanatokon. Munkám nem kutatói, a nukleáris biztonság hatóság feladatait látjuk el, amely sokszor távol kerül a fizikától és a műszaki tudományoktól, de jellemző, hogy pihenésként viszont ilyen irodalmat olvasok a mai napig. Én nagyon nem bántam meg, hogy annak idején BME-t választottam és ma sem döntenék másképp."

Pócza Tamás - az Országos Onkológiai Intézet sugárfizikusa

Pocza Tamas.jpg

2012 - BME fizikus MSc diploma

"Pócza Tamás vagyok, korábbi BME TTK-s hallgató, jelenleg a BME Fizikai Tudományok Doktori Iskola doktorandusz hallgatója, illetve az Országos Onkológiai Intézet sugárfizikusa.

Középiskolás tanulmányaim a győri Révai Miklós Gimnáziumban végeztem, mely az ország elit gimnáziumai közé tartozik. Gimnáziumi tanulmányaim végén nem igazán tudtam, hogy felnőttként mivel szeretnék foglalkozni, olyan képzést szerettem volna választani az egyetemen, mely felöleli a reáltárgyak nagy részét, nagyon szerettem mind a matematikát, mind a fizikát illetve a biológiát. Választásom a BME TTK fizika BSc képzésére esett. Eleinte nehéz volt megszokni a szak elvégzéséhez szükséges tanulás mennyiségét, de szerencsére évfolyam és kari szinten is nagyon jó, segítőkész társaságba kerültem, így fél év csúszással sikerült elvégeznem az alapképzést. A szakdolgozatom orvos-fizikai témában írtam, így egyenes út vezetett, a Fizika Msc 2010 őszén beindult orvosi fizikus szakirányára, ahol folytatattam az ilyen irányú kutatásaim. Az évek során a Hallgatói Képviselet tagja is lettem, így hallgatótársaim ügyes-bajos dolgaival is foglalkoztam, valamint sikerült betekintést nyernem az egyetem magasabb szintű működésébe is. Az orvosi fizikán belül sugárterápiával foglalkozom. Témavezetőm segítségével sikerült az MSc utolsó évében félállásban az Onkológiai Intézethez kerülnöm, miután végeztem, teljes állásban is alkalmaztak. Jelenleg is itt dolgozom, és közben elkezdtem a Phd képzést is. A kutatásokat szerencsére a munkahelyemen tudom végezni, így könnyebben összeegyeztethető a doktori képzés a munkahelyi elfoglaltságaimmal.

A jövőben is szeretnék ezen a pályán maradni, nagyon megszerettem a munkámat. Szabadidőmben focizom, sorozatokat nézek, vagy épp a barátaimmal vagyok.

Dr. Reményi Judit - Projektvezető a General Electric Healthcare-nél

RemenyiJ.png

2000 - BME mérnök-fizikus diploma, 2005 - BME fizika PhD

Doktoranduszként, majd a PhD megszerzése után egy kis magyar cégnél voltam kutató-fejlesztő. 2006-tól a GE Healthcare-nél dolgozom, kezdetben intervenciós röntgenberendezések képminőségéért felelős rendszermérnökként; jelenleg projektvezetőként rendszertervezők munkáját koordinálom.

Dr. Szanda István - Application specialist and key account manager, Bartec technologies, London, UK

SzandI.png

2009 - BME mérnök-fizikus diploma

A diploma megszerzése után a King's College London orvosi karán szereztem PhD fokozatot 'Orvosi képalkotás és sugárbiológia' témakörben Prof. Paul Marsden doktoranduszaként. Jelenleg egy londoni cégnek dolgozom, ahol az Egyesült Királyságban nagy egyetemein (Oxford, Cambridge, UCL etc.) használt SPECT/PET/CT pre-klinikai képalkotó berendezésekért vagyok felelős, a felhasználók képzéséért, munkájuk szakmai támogatásáért. Ezen kívül értékesítési és marketing munkakörben is tevékenykedek, ahol a felhasználói bázis bővítésén dolgozom; és tudományos munkát a King's College London laborjaiban végzek. Úgy látom, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem nagyon jól használható tudást adott, ahol a világ legjobb egyetemein dolgozva is büszke lehetek arra, hogy itt végeztem. Ami talán a legfontosabb, hogy a BME-n számtalan rendkívüli lehetőség van arra, hogy érdekes tudományos-diákköri vagy tanszéki munkát vállaljanak a hallgatók. Olyan kiváló témavezetők támogatásával, mint az enyém volt itt a BME-n, rengeteget lehet tanulni a szakmáról és azon túl - szerintem fizikusnak lenni nem más, mint kíváncsiságtól hajtva modellezni, hogyan működik a világ.

Dr. Zámborszky Ferenc - Fejlesztésvezető a Magnetec-Ungarn Kft-nél

ZamborszkyFerenc.png

1998 - BME mérnök-fizikus diploma, 2000 - BME fizika PhD

A mérnök-fizikus szakon végeztem 1998-ban. Már harmadévesen bekapcsolódhattam Mihály György professzor úr által vezetett ún. hideg labor munkájába. TDK dolgozatot, diplomamunkát, majd pedig a PhD értekezésemet is a szerves vezető molekulakristályok kísérleti vizsgálatairól készítettem el. Ezekben a diákévekben témavezetőmnek köszönhetően jópár szakmai úton vettem részt. A svájci Lausanne-ban, a kaliforniai UCLA egyetemen is több alkalommal jártam 1-3 hónapot eltöltve. Ekkor juthattam el a floridai Tallahassee-i nagy mágneses terű laboratóriumba is. 2001-ben posztdoktori kutatóként két és fél évig az USA-ban éltem, a szerves vezetőkön végzett kísérleti munkát folytatva. Új élmény volt a Manhattan-projektről is híres Los Alamos National Laboratory alkalmazottjává válni, bár az idő legnagyobb részét a UCLA-n töltöttem el. 2003 augusztusában hazatérve hamarosan egy igen kedvező ajánlatot kaptam a gyöngyösi Magnetec-Ungarn Kft-től, ahol történetileg és jelenleg is több fizikus dolgozik. A cég 1989-től működik Gyöngyösön és lágymágneses vasmagokat és transzformátor tekercseket állít elő. A szerves vezetők antiferromágneses viselkedése után itt a hagyományos és a nanokristályos ferromágneses anyagok technológiájával ismerkedtem meg. Technológiai és gyártásszervezési feladatokon át vezetett el utam a termék- és techológiafejlesztéshez. 2005-től irányítom, koordinálom a fejlesztés kb. 10 fős csapatát.

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Hírek és linkek
Szak- és kutatási irányok részletesen
Eszközök