Hallgatói kutatások

A BME Fizikusképzés Információs Portál wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Halbritt (vitalap | szerkesztései) 2020. október 27., 10:16-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

TDK

A BME TTK hallgatói országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a Tudományos Diákköri Konferenciákon, ahol az egyetemi tanulmányok melletti, önszorgalomból végzett kutatásokat mutatják be az indulók. A BME-n belül is a Természettudományi Karon a legmagasabb a TDK helyezések aránya. 2013-ban miénk volt a megtiszteltetés, hogy 2013. évi XXXI. OTDK (Országos Diákköri Konferencia) Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióját rendezzük.

A tudományos diákköri munka kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók már akár a BSc képzés elején napi szintű kutatási munkába kapcsolódhassanak be.

BMe TTK Hallgatói Kutatói Pályázat

A tudományos értekezés szintű TDK dolgozatok mellett a BME TTK fontosnak tartja a BSc és MSc képzésen részt vevő fizikus hallgatók kutatási eredményeinek szélesebb körben történő megjelenítését, az egyes kutatási területeknek interneten keresztül történő bemutatását. A pályázat jutalmazza a sikeres kutatási témák művelőit, és a BME TTK portálján közvetlenül láthatóvá teszi munkájukat. Egyúttal elősegíti mind a hazai ismeretterjesztést, mind pedig a kar kutatási témáinak nemzetközi szinten történő nívós megjelenítését.

A 2012. évben díjazozott munkák:

1. díjat nyertek:
Balogh Zoltan s.jpg Guszejnov David s.jpg Pasztor Arpad s.jpg
Balogh Zoltán: Molekulák vezetési jelenségeinek vizsgálata törőkontaktus módszerrel Guszejnov Dávid: Fúziós plazmák sűrűségfluktuációinak elméleti és numerikus vizsgálata Pásztor Árpád: Gd3N@C80 fullerén MRI kontrasztanyag molekula elektronspin-rezonancia vizsgálata
2. díjat nyertek:
Komar Anna s.jpg Piszter Gabor s.jpg Vajna Szabolcs s.jpg
Kómár Anna: Elfutó elektronok és fütyülő hullámok kölcsönhatása tokamak plazmákban Piszter Gábor: Kék boglárkalepkék szín és pikkelyszerkezet szerinti azonosítása Vajna Szabolcs: Kommunikációs dinamika modellezése
Nyilvános megjelenés
Dzsaber Sami s.jpg Nagy Benedek s.jpg Obreczan Vince s.jpg
Dzsaber Sami: Szilícium napelem minták kristályossági fokának vizsgálata Raman-spektroszkópiai módszerekkel Nagy Benedek: Aberráció javításra használható numerikus lencsék vizsgálata Obreczán Vince: Egyedi és hálózatos szén nanocsövek gázérzékelése

BMe PhD Kutatói Pályázat

A PhD hallgatók egyetemi szintén mérik magukat kutatási eredményeiket népszerűsítő munkáikkal a BMe PhD Kutatói Pályázat keretében. Karunk PhD hallgatói kiemelkedő eredményt értek el a pályázaton:

2012 - 1. díj 2012 - nyilvános megjelenés
Voros Marton p.jpg Jatekos Balazs p.jpg
Vörös Márton: Félvezető nanokristályok biológiai nyomjelző és napelem alkalmazásokhoz Játékos Balázs: Pozitronemmissziós tomográf detektormoduljainak optikai vizsgálata
2011 - 1. díj 2011 - 3. díj 2011 - 3. díj
Geresdi Attila p.png Steinbach Cecilia p.png Reiss Tibor p.png
Geresdi Attila: Nanoelektronika szupravezető alapokon Ocsovainé Steinbach Cecília: Pozitronemissziós tomográf detektormoduljának fejlesztése Reiss Tibor: Szuperkritikus nyomású vízhűtéses reaktorok vizsgálata
2010 - 1. díj 2010 - 2. díj
Bordacs Sandor p.jpg Makk Peter p.jpg
Bordács Sándor: Egzotikus magneto-optikai effektusok kristályos anyagokban Makk Péter: Molekuláris nanokontaktusok vizsgálata
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Hírek és linkek
Szak- és kutatási irányok részletesen
Eszközök